A Laborintus története

Kovács Gabi nagyszüleinél nyaral egy kis eldugott faluban a hegyek között egy kis völgyben. Vele van kedvenc kutyája: Szimat.  Gabi nagypapája, dédapja és további felmenői is bányászok voltak. Sok családi legenda kering arról, hogy ükapjának volt egy kis titkos laboratóriuma, ahol a legkülönbözőbb ércekből próbált aranyat előállítani.

Egy viharos vasárnap délután Gabi kedvenc helyén, a kis családi ház padlásán kutat. Talált itt már görebet, karbidlámpát, és még  jó néhány érdekes tárgyat, amelyeket szobájában egy polcon gyűjtött össze. Emlékezett rá, hogy az egyik eldugott sarokban látott egy régi, veretes ládát nagy lakattal. Most ezt szeretné kinyitni. Nagymamája kredencének a mélyén még korábban talált egy fura alakú kulcsot. Talán épp ehhez a lakathoz lesz jó!

Óvatosan a zárba helyezi a kulcsot, pont beleillik. A viharban senki sem hallja, ahogy a ládát kinyitja. Kis csikorgás, egy kattanás, és az ódon lakat halkan felnyílik.

Egy csákány és egy lapát mellett csak egy molyrágta, öreg kezes-lábast talál. Ekkor a közelben villám csap be. A felvillanó fényben megcsillan valami a láda alján. A ruha zsebéből pottyant ki egy kis kulcs, amelynek feje egy saját farkába harapó kígyót ábrázol.

Kovács Gabi végigtapogatja a láda alját és talál egy kis nyílást, ahova a kulcs pont belefér. Egy dupla aljú láda! – kiált fel, de a kinti mennydörgés elnyomja a hangját.

A láda titkos rekeszében ugyanis egy különös jelekkel, kézzel írt kis könyvecskét talál. Rajta ükapja neve. Lehet, hogy igaz a családi legendárium? Gyorsan inge alá rejti a kincset és szobájában eldugja a párnája alá. Majd éjjel, mikor már mindenki alszik, csendben átnézi. 

Lassan telik a délután. Nagyapa már megint előveszi az aranykészítés legendáját. Meséli, hogy régen a fémek olvasztásának és ötvözésének titkát ismerő kovácsokat nagy tisztelet övezte. A kovácsok és a bányászok szorosan együttműködtek. Az anyagátalakítás titkát őrizték.

-          Az én nagyapám, a te ükapád is ilyen nagy tudású ember volt! Sajnos tudását magával vitte a sírba. Az egyik kísérlete alkalmával berobbant a labor, akkor halt meg. Üknagyanyád mindent, ami utána maradt, egy ládába zárta, de örökül hagyta, hogy senki ki nem nyithatja!

Gabi gondolatai a kis füzet körül forogtak. Alig várta már a vacsora végét, hogy visszatérhessen szobájába.

A vihar csak nem csendesedett. Egy kis lámpa fénye mellett óvatosan kinyitotta a füzetet, és belemerült tanulmányozásába. Hűséges kutyája, Szimat érdeklődve ült a lábánál. Hirtelen éles fény vakította el, hatalmas dörrenés rázza meg az ablakot.

Mire kinyitotta a szemét, hunyorogva nézett körül: egy kis labornak berendezett helyen találta magát. Hova került? Szimat nyüszítve bújt Gabi lábához. A hirtelen beálló csendben Gabi rádöbbent: ez biztosan az a laboratórium, amelyről nagyapja mesélt neki.

Egy kis üvegcsében valami világít, onnan jön a fény. Ahogy a szeme hozzászokik a derengéshez, látja hogy egy bánya kitágított járatában lehet.

-          Ez tényleg ükpapa laborja! De hol van a kijárat? A füzet elején volt valami hasonló rajz, és néhány szó az ajtókról. Épp ezt olvastam, amikor jött a hatalmas villám! –morfondírozott. Hamarosan rájött, hogy minden ajtót ki kell nyitni, mégpedig a megfelelő sorrendben.

-          Az ötödik ajtó vezet ki a bányából! Na gyere Szimat, segíts nekem, hogy hazataláljunk! Melyik az első ajtó, találjuk ki!

Arkhimédésznél

Ahogy kitárul az első ajtó, Gabi és Szimat egy ókori fürdőben találja magát. Néhányan himationban (korabeli öltözet) a medencék szélén beszélgetnek. Gabi magára tekint és látja, hogy ő is himationban van. Valaki ráköszön: Hogy szolgál az egészsége Gaberius? Látom, ma Irromorgót is magával hozta! Csak hozzá szólhattak és Szimathoz. Beszélgetésbe elegyedik az "idegennel". Hamarosan kiderül Gabi számára, hogy az ókori Szürakuszaiban van. Az időutazás következtében az Ő és kutyája neve is megváltozott. Kovács Gabiból Gaberius Ferrerius lett.  Ez nem más, mint a neve latinos hangzású fordítása. Szimatból pedig Irromorgó lett. Azaz a felfedez/kikutat régies latin szóból eredő nevet kapta. Az "idegen" pedig nem más, maga Arkhimedesz! A beszélgetés immár kezd érdekessé válni. Arkhimédesz épp azt meséli, hogy Hierón király csináltatott egy koszorút az Istenek számára, de az a gyanúja, hogy az ötvös a kapott arany egy részét ezüsttel helyettesítette.

-Kedves Gaberiusom, neked, mint kovácsnak, ki ismeri az anyagok titkát, nincs olyan recepted, amelyet megoszthatnál velem, hogy kiderítsük: Hierón gyanúja igaz-e? - kérdezte a tudós.

Gabi elgondolkodik, mit is válaszoljon. Odahaza elküldené egy laborba, hogy az összetételét megvizsgálják, de ezen a helyen és ebben a korban nem hogy a modern analitikai eszközök nem állnak rendelkezésre, de még az azokkal foglalkozó tudomány sem jött létre.

Végül arra gondolt Gabi, hogy a következőt ajánlja Arkhimedesznek:

- Egy színültig telt kádba merüljön bele, és figyelje meg, hogy mennyi víz folyik ki a kádból, majd tegyen saját maga helyett egy ugyanakkora tömegű mészkövet, mint ő maga, és akkor is nézze meg, hogy mennyi víz folyik ki.

Arkhimédész egy percig sem habozott, és a fürdőben azonnal a kísérletbe kezdett. Meglepődve tapasztalta, hogy a mészkő kevesebb vizet szorított ki a dézsából. Örömében, ahogy rájött a megoldásra, kiugrott a medencéből, és "Heuréka, heuréka" felkiáltások közepette végigrohant Szürakuszai utcáin, egészen a palotába, hogy a felfedezését ott is kipróbálja.

Gabi utána ment a palotába, ahol tanúja volt annak, hogy Arkhimédész bebizonyította mindenki előtt a koszorú hamisságát. Szegény ötvös a bizonyítékok láttán összetört, és bevallotta, hogy valóban tett félre a kapott aranyból. Hierón nem kegyelmezett neki, Arkhimedeszt pedig megajándékozta. Nem is akármivel! Az alexandriai könyvtárból hozatott filozófiai, természetismereti írások másolataival. A pergamentekercseken előtűnt Arisztotelész világképe és vele párhuzamban Démokritosz részecskeelmélete. A matematikus, fizikus, csillagász Arkhimédész feltette Gabinak a kérdést:

-Gaberiusom, mi a véleményed: lehet egyszerre igaza Arisztotelésznek és Démokritosznak? Lehet egyszerre az anyag olyan parányi részecskékből felépítve, amelyek a szemünknek már láthatatlanok, és lehet-e az anyag a négy ismert elem (TŰZ, VÍZ, FÖLD, LEVEGŐ) különböző arányú elegye, vagy a négy elem is csak olyan parányi részek halmaza, amit felfogni nem tudunk? Meddig terjedhet tudásunk? Mint a csillagok járásának tudója, látom, hogy milliárd csillag van körülöttünk, s látom, hogy  szemem fel nem foghatja, meddig kellene a távolba néznem, hogy minden csillagot számba tudjak venni. Vajon ez az anyag belsejében is így van? Meddig kell darabolni egy kősziklát, hogy homokot kapjunk belőle? És ha tovább szeleteljük? Démokritosznak lehet, hogy igaza van. De nézzük az aranyat! Ez a legtökéletesebb anyag. Egyszerre képviseli mind a négy elemet. Akkor a részecskéinek is képviselnie kell azokat! Segíts, kérlek mindezt kideríteni!

Arkhimédész és Gabi hosszasan beszélgettek, és közben forró mézes italt kortyolgattak. 

- Arkhimédészem, tudtad, hogy a mézet is lehet hamísítani? A méz akkor jó, ha szilárd, apró kis részecskék jelennek meg benne, azaz kikristályosodik. A sokkal drágább erdei mézet pedig úgy lehet hamísítani, hogy addig melegítik a mézet és "égetik" meg egy kicsit, amíg sötét színű nem lesz a benne lévő cukrok karamellizálásával. De így a méz elveszti értékes gyógyító tulajdonságait. 

Odakint megint vihar kerekedett. Gabi tanácsára egy kísérletet állítottak közösen össze: só és cukor kristályosításba fogtak. A végeredményt Gabi már nem láthatta, ahogy a részecskék mibenlétére is csak később kap majd választ, ugyanis a vihar felkapta őt is és Szimatot is, és visszarepítette a barlangba.

Miután Gabi szeme megszokta ismét a derengő sötétséget, körülnézett. 

-Az egyik ajtón a jel foszforeszkál - kiáltott fel. Akkor ez a következő bejárat. Gyere Szimat nézzük, milyen kalandok várnak ránk!

Paracelsusnál

Ezzel kinyitotta az ajtót és feltárult előtte egy másik labor, ahol éppen egy idős tudós ember kotyvasztott valamilyen fura főzetet. 

-Jó napot kívánok!- köszönt Gabi a görnyedő embernek, aki szóval sem méltatta. Gabi körülnézett a laborban. tégelyekben, üvegcsékben különböző oldatokat látott. Kőzetek, porok sorakoztak katonás rendben az egyik polcon. A plafonról száradó növényi részek csüngtek. Némelyiket még Gabi is felismerte.

-Nézd Szimat! Kamilla! Az ott meg bodza!

Ekkor a tudós hátrafordult és megszólalt:

- Gaberius idehoznád a bal felső polcról a lápiszt! A szomszédban az öregasszonynak szemölcs van a lábán. Át kell vinni hozzá és lekezelni! Vidd Irrimorgót is, mert tudod a kutyát ki nem állhatom a főzeteim között. Még a nagy farok csóválásban összetör nekem itt valamit! Egyik lábad itt, a másik ott! Igyekezz, mert ma valami újat szeretnék kipróbálni és szükségem van a segítségedre!

Gabi igyekezett, mert nagyon szerette volna tudni, hogy miben kell  a tudós segítségére lennie, mert aki a konyhában kotyvasztott, nem volt más, mint maga a gyógyfőzeteiről ismert Paracelsus. Visszaérkezve Paracelsust a jegyzetei fölé görnyedve találta.

- Gyere Gaberius! Átadok neked, mint hűséges segédemnek, egy nagy titkot!

Ezzel egy halom jegyzetet nyújt Gabi felé.

-Tudod, fiam, a természetben minden gyógyszer és egyben méreg is! Megfelelően kis mennyiségben csodálatos gyógyulások szemtanúja lehetsz. De óvakodj a mértéktelen alkalmazástól, mert az halálba, betegségbe kerget! A sókat, ha túl mérgezőek alakítsd át és máris közelebb kerülsz a bölcsek kövéhez, az életelixírhez, amit én is keresek.  Most pedig fogjunk neki és a porokból készítsünk tömény tinktúrákat és oldatokat, mert kifogyóban vannak a szereim.

Gabi főzött, szűrt, desztillált, ahogy Paracelsus kívánta. Már alig várta, hogy nyugovóra térhessen. Mielőtt álomra hajthatta volna a fejét még egy utolsó kenőcs készítésébe fogtak. Az egyik desztillációs üveg összetört és jellegzetes édeskés szagú gáz szabadult fel. Gabi többre nem emlékezett, mert  pillanatok alatt elbódult és elaludt. Szimat nyalogatására ébredt a bányában.

-Ismét itt vagyunk Szimat? –kelt fel Gabi. Vajon mi történhetett Paracelsusnál, mitől aludtunk el olyan gyorsan? Még mindig az orromban érzem ezt a jellegzetes édeskés, bódító szagot! Kénsavat és alkoholt melegítettünk abban az edényben, ami összetört! Emlékeztess Szimat amikor hazaértünk, hogy nézzek utána, mi történhetett!

- Nézd csak Szimat! Valami halvány kék fény imbolyog az egyik ajtó előtt! Nézzük meg hová vezet!

Kémia atyjánál

Gabi és Szimat egy klasszikus angol nemesi birtokon találta magát. A vadász kutyák lelkesen csaholtak Szimat láttán. Egy lovász épp 16 lovat fogott be, hogy a kertben felállított két fölgömböt, amiből kiszivattyúzták a levegőt, széthúzzák. Egy angol úriember felügyelt minden mozzdulatra.

-Gyere Gaberius, legyél te is szemtanúja Ottó barátom kísérletének. Saját szememmel szeretnék meggyőződni róla, hogy Guericke-nek igaza volt!

Gabi is nagy érdeklődéssel figyelte az előkészületeket.

-Tudod fiam – folytatta Boyle – a levegő is sok apró részecskéből, korpuszkulából áll. Azonos hőmérsékleten minél több ilyen részecske található egy zárt edényben, annál nagyobb a bent lévő nyomás. Ebből a gömbből most kiszivattyúzattam minden részecskét. A nyomás odabent roppant kicsi lett. A külső nyomás csak a gömb erős anyaga és alakja miatt nem tudja összeroppantani. Ha odabent szeretnénk egy gyertyát meggyújtani, az bizony nem égne. Sőt, lélegezni sem tudnánk, hisz nincs ott bent egy korpuszkulányi levegő sem! De ha mégis kibírnánk odabent levegővétel nélkül, zajt sem hallanánk, mert azt tapasztaltam, hogy a hang továbbításában a levegőnek fontos szerepe van. De figyelj csak! Lovászom elkészült, kezdődhet a kísérlet.

S valóban, a lovak sem tudták a széthúzni a nyomáskülönbség által összetartott félgömböket. A jól sikerült kísérletet követően Boyle teázni invitálta Gabit, majd megmutatta laboratóriumát, ahol Gabi is mutathatott a tudós számára érdekes kísérletet. Lassan beesteledett, nyugovóra tértek. Gabi nem tudott elaludni az erős teától, amit ivott.

-Gyere Szimat, sétáljunk egyet a holdfényben!

Hűvös volt az éjszaka, szikráztak a csillagok. Séta közben Gabi lába alatt egyszer csak megnyílt a föld, és csúszni kezdtek lefelé.  Mire felocsúdott, ismét a megszokott bányában találta magát.

-Szimat merre vagy! – Hangos ugatást hallott az egyik ajtó mögül.  – Szimat te vagy az?! Várj, keresek valami világítóeszközt és beengedlek!

Gabi keresgélni kezdett. Elsőként átkutatta a zsebeit. Talált benne néhány szál gyufát.  Az egyiket meggyújtva, az asztalon észrevett egy gyertyát.  Gyorsan meggyújtotta. Óvatosan körülnézett, védte a gyertyát, nehogy elaludjon, mert az egyik ajtó felől enyhe fuvallat lebegtette meg a lángot.

-Itt vagy Szimat!, Várj nyitom!

A legnagyobb kísérletezőnél

Belépve az ajtón karácsonyi illat csapta meg Gabi orrát. Egy előadóteremben találta magát, ahol egy impulzív tudós épp egy kísérletet mutatott be az érdeklődőknek. Gabi gyorsan elfújta a gyertyát, de az előadó észrevette és magához intette.  – Fiatalember!, Igen, maga, ott az ajtóban! Idehozná a kezében lévő gyertyát? - Még „füstölgött” egy kicsit a gyertya, mikor Gabi odaadta Faraday-nek. Faraday a magasba tartotta és megkérdezte, ki tudja meggyújtani úgy ezt a magasba tartott gyertyát, hogy nem viszi közel a gyújtólángot a kanóchoz. 

Gabi  bátortalanul jelentkezett.  – Nagyapa karácsonykor szokta mutatni nekünk! Megpróbálhatom? –Természetesen fiam!, Gyere ide mellém a pódiumra! – hívta Gabit Faraday. A közönség csöndben figyelt. Gabi elfújta a gyertyát, majd a felszálló füsthöz közelített egy égő pálcikával.  –ÓH!  Ez hihetetlen! Nahát! – hangzott a teremből innen-onnan, mivel a füst meggyulladt, és a láng visszaszaladt a kanócra, meggyújtva a gyertyát. Taps és lábdobogás közepette Faraday odahajolt Gabihoz, és megkérdezte, nem látogatná-e meg a laborjában is.

Késő délután nyitott be a tudóshoz Szimat kíséretében. A laborban mintha vihar tombolt volna. Hatalmas szikrák csattogtak, míg a tudós egy sűrű szövésű ketrecben jó ízűen fogyasztotta kedvenc süteményét. 

- Nem kérek több töltést – szólt hátra a laborba. A csattogás megszűnt, és néhány perc múlva Faraday is kikecmergett a ketrecből. –Látom, értelmes kölyök vagy! Gyere megmutatom, min dolgozom éppen!

Gabi sok érdekes eszközt látott. Elektródák lógtak különböző oldatokba. Buborékok szálltak fel, a víz pedig elszíneződött az elektródák körül. Faraday büszkén beszélt az ionok természetéről, illetve egy titokzatos anyagi részecskéről, amelyet még nem sikerült fülön csípnie, de abban bizonyos volt, hogy az elektromos töltöttségért felel. Mindeközben Szimat elunta magát, és felfedezőútra indult a laborban. Farkával véletlenül lesodort valamit az egyik polcról. Hirtelen sivító hang hasított a levegőbe, majd egy nagy villanás és robaj. Beindult a „villám masina”, és hatalmas szikrát vetett.

A villámlás energiája visszajuttatta őket a barlangba.

A beálló nagy csöndben ismét a barlangban találták magukat. Halk, kattogásra lettek figyelmesek. Tik, szünet majd tik-tik, tikitikitik. - Honnan került ide egy Geiger-Müller féle számlálócső? Ükpapa korában még a radioaktivitást nem is ismerték! De a műszer most ott áll az asztalon, és pityeg. Gabi nézi, forgatja, majd sétálni kezd vele. Az utolsó ajtóhoz érve látja, hogy az résnyire nyitva van. Igen csak vastag az ajtó, nehezen fordul, mintha ólommal lenne kiöntve. Az ajtónál a pityegés felgyorsul. Gabi és Szimat óvatosan belépnek.

A tudós „alkimista” – Az első elemátalakító

Csövek, titokzatos dobozok, lemezek látszólag zagyva kavalkádja fogadja Gabit. Rutherford háttal áll Gabinak, és egy vonalakkal „telerajzolt” lapot tanulmányoz.

Jó napot fiatalúr! Épp jókor érkezett! Nézze csak ezt a lapot! – fordult Gabi felé Rutherford. – Ez itt a bizonyíték arra, hogy az atom és még az atommag sem „atomosz”, azaz oszthatatlan!  Azt már tudtuk, hogy az atomok negatív és pozitív töltésű részekből épülnek fel, de ezek elhelyezkedését az atomon belül még nem ismertük. A kísérlet arra bizonyíték, hogy a pozitív töltésű részecskék az atomon belül egy nagyon kicsi térrészre koncentrálódnak, ez az atom magja. Feltételezem, hogy az atommag is tovább osztható még kisebb részekre. Olyan felfedezések küszöbénél állunk, amelyek teljesen felforgatják a világról alkotott eddigi ismereteinket!

Gabi elgondolkodott a hallottakon. Az iskolában is tanultak arról, hogy az atomok tovább oszthatóak egyre kisebb részecskékre. Vajon hol fog megállni az oszthatóság? Egyáltalán lesz-e olyan kvantum- vagy szubkvantum részecske, amely már nem osztható tovább?

A laborba befutott néhány tudós, és bekapcsolódott a filozófiai beszélgetésbe. Beszéltek az oszthatóságról, az elemek átalakításáról, még az alkímisták is szóba kerültek. Aranyat vajon elő lehet állítani magátalakításokkal?

Gabi lassan álomba szenderült, és a lábánál kutyája, Szimat is. Még hallotta, ahogy arról beszélnek: elméleti síkon ólomból a higanyon át aranyat is elő lehet állítani.

(Az aranycsinálás titkát a feladatok között találjátok: az, aki sikeresen megoldja a legutolsó, Oszthatatlan? elnevezésű kérdéssorozatot megtudja, hogyan valósul meg modern eszközökkel az alkimisták álma!)

Álmában alfa részecskéken lovagolt, és egy higanytavon hajózott át. Útját béta sugárzás kísérte, majd kezében Ariadné aranyfonalával kiutat talált a Laborintusból.

Odakint hajnalodott, a vihar elvonult. Gabi nagyszülei házában ébredt fel. Felpattant az íróasztal mellől és kirohant a konyhába, ahol nagymamája már sütötte reggelire a friss kalácsot. –Mama, mama! hol van nagypapa! Tudom hogy kell aranyat előállítani!- szólt izgatottan Gabi.

Nagymama sejtelmes mosollyal csendben válaszolt: Nagyapádat éjjel riasztották, hogy a régi bányánál becsapott a villám, és különleges fényjelenség volt látható. Menjen oda és nézze meg, mi történhetett. Ott, a bányánál megtalálhatod, Szimatot is magával vitte.

- Vigyázz magadra Gabikám! - szólt a sietve távozó fiú után. – Hozd haza nagyapádat, mindjárt megsül a kalács!

Ezek a Kovácsok mind nyughatatlanok! – dohogott magában nagymama.

Gabi ezt már nem hallotta. Hajtotta a kíváncsiság, hogy mi maradt meg a bányából, és vajon mindaz, ami vele történt, igaz lehet-e.

Sajnos a bánya beomlott, megtartotta magának titkait. Lassan bandukolva mentek hazafelé, és nagypapa elmesélte, hogy volt egy jóslat is a családi legendában. Egyszer majd csodálatos körülmények között a bánya megsemmisül, és ükapa felhalmozott tudása felszínre kerül, majd megnyílik az út az alkimisták álmához, az aranykészítéshez.

De nagypapa! –Én tudom, hogy kell aranyat készíteni. Épp ezt akartam elmesélni neked!

Gabi, óvatosan a tudással, mert amit elméletben tudsz, az nem biztos, hogy a valóságban is járható út! Ezt jól jegyezd meg!

Az asztalon már a friss kalács és kakaó gőzölgött, mire a házhoz értek.  Az utolsó hét kezdődött a nyári szünetből. Most először várta Gabi türelmetlenül a szünet végét, hogy kezdődjön az iskola. Alig várta, hogy ismét előkerüljenek a kísérleti eszközök az iskolában. Már tudta: mindent meg fog tenni azért, hogy felnőtt korára ő is a megismert tudósok nyomdokaiba léphessen.